Vissza a kezdetekhez: 2013-ban készültek az első olyan kampányképei a márkának, amelyekre ha álmomból felébresztenek is emlékszem. Imádtam. Hasenfratz Orával 4 éve dolgozunk együtt, számomra Ő a fotósok fotósa, a legjobb. Elfogult vagyok, hisz a legjobb barátnőmről írok, de tudom, hogy munkássága túlzás nélkül profi. A 2017-es év a márka számára nagyon változatosnak bizonyult: amikor azt hiszed, hogy egy hosszú ideje működő dolog van a kezedben, ami halad a maga útján, jön egy fogószél és mindent felforgat. Az idei év az első, ami nem a terv szerint halad, semmilyen tekintetben. Természetsen ez furcsán hangozhat, ám a dolgok kimenetele pozitív. Júliusban az 5. születésnapját ünnepli a PETRITY brand. Mint a márka kitalálója, megálmodója és tervezője nap mint nap azon dolgozom, hogy a kezdeti lelkesedés és tűz megmaradjon, mind bennem, mind a kollégáimban, mind a termékeinkben. 

Rég óta játszottunk a  gondolattal, hogy terjeszkedni kellene. Egy kis vállalkozásnak, egy kis márkának ez nehéz feladat. Hogy miért? Mert egy idő után megragadunk egy szinten, amiből nehéz kilépni. Rengeteg megrendelő, kevés dolgozó, hosszú   várakozási idő és olykor problémás beszállítók. Ez egy ördögi kör Magyarországon, amire nehéz megoldást találni: sok ismerősömmel, sok vásárlóval és megannyi szakmabélivel beszélgettem már a témában, hogy vajon mi a megoldás?! "Váltani kell", "több embert kell felvenni"...igen, ez nagyon egyszerűen hangzik, ám a gyakorlatban sajnos ez nem ennyire egyszerű. Egy ekkora márkának belevágni a külföldi piacra lépésbe nagy feladat, ám úgy döntöttem, hogy vágjunk bele.

Aki korábban olvasta a blogbejegyzéseimet tudhatja, hogy egy ideje nem veszek részt személyesen a márkában. A korábbi évek tapasztalatai alapján a magánéletemet teljesen elhatároltam az összes social media felülektől, pedig tudom, hogy mindig népszerűségnek örvendtek a sütis, lakberendezős, sőt a kutyás posztok is, hiszen ők is ezek is a részei voltak. Idén azonban úgy döntöttem, hogy a megélt, érdekes pillanatok túl értékesek ahhoz, hogy ne kerüljenek (persze bizonyos kereteken belül) publikálásra. Izgalmas hetek vannak mögöttünk, nem beszélve arról, hogy egy teljesen más világban bontogatják szárnyukat termékeink, amit szeretnék megosztani a blogon.

Photos: Ora Hasenfratz (www.orahasenfratz.com) • Modell: Washanda Registre • Bags: P E T R I T Y